„Ott fenn lakott a csillagok felett,
de amikor karcsony este lett,
Lejtt a fldre, mint kicsiny gyerek.
s , a hidegszv emberek!
Kis istllban kellett hlnia.
Szalmn fekdt , az Isten Fia.
Elhagyta rettnk az egeket.
Ugye-e, apukm, nagyon szereted?”
Az apa nem szl. Olyan hallgatag.
De a kis kedvenc nem vr szavakat,
Odaszortja vllra meleg,
kipirult arct, s tovbb csicsereg.
„Kicsiny gyermek lett, gyenge s szegny,
s ott aludt az llatok helyn,
szk istllban. Nem is rthetem.
Milyen meleg gyacskm van nekem,
pedig csak a te kis lnyod vagyok.
S , Isten Fia, , a legnagyobb,
szalmn fekdt, amikor szletett.
Ugy-e, apukm, nagyon szereted?”
Kint csillagfnyes hideg este... tl...
Bent apja ln kis leny beszl.
„Ott se nyughatott szalma-fekhelyn.
Futniuk kellett jnek-jjeln.
Hallra kerestk a katonk.
Menekltek a pusztasgon t.
Milyen keserves tjuk lehetett.
Ugy-e, apukm, nagyon szereted?”
Az apa leteszi a gyermeket.
„Ugy-e, szereted? Ugye, szereted?”
Nem brja mr, el kell rohannia.
A jszolban fekv Isten Fia
karcsonyesti kpe kergeti.
Feledte s most nem feledheti.
Most a szembl knnyre-knny fakad.
Most vdakat hall, knz vdakat.
Elmeneklne mg, de nem lehet.
Most utolrte az a szeretet.
S mg a szvbe gi bke tr,
mintha krl a hlepett, fehr
tetk, utak felett tvol zene,
angyalok tiszta hangja zengene
szvet szlongat, szp neke:
„Szegny lett rted. Ugy-e, szereted?”
AJÁNLOM AZ OLDALT
„Ott fenn lakott a csillagok felett,
de amikor karcsony este lett, 
