Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy klns orszg. Minden szrke volt benne. Szrke az gbolt, s szrkk rajta a felhõk. Szrke a rt, s szrkben nyltak a virgok. Szrkesg uralta a kapcsolatokat is. Minden lapos volt. Nem volt kirobban rm, korltokat tlszrnyal remny, de hinyzott a fjdalom sttje is, a mirtek idõnknt knz tengere - csak csggeds.
Kpzeljetek el egy sznek nlkli vilgot! Nem hallottak mg soha se pirosrl, se zldrõl, se srgrl, se kkrõl. Az õszi erd szmukra nem ezer sznben pompzott, hanem szz szrkben blogatott. Ht ilyen volt Palaorszg, minthogy gy hvtk e fldet. De ne higgytek, hogy hinyzott nekik valami... Amirõl nem is hallottl, amit nem ltl t, az sohasem hinyzik.
Ebben az orszgban lt Pl, aki akkor mg csak nem is sejtette, hogy egyszer mg klns dolgok trtnnek vele.
Messze tvol tõlk, minden kpzeletet fellml tvolsgban lte mindennapjait Szivrvnyfld boldog npe. Mikor kirlynõje tudomst szerzett a mindig szrke Palaorszgrl, gy gondolta, elkldi hozzjuk leghûsgesebb alattvaljt, Kkszemût. Miutn megkrdezte tõle, vllalja-e a kockzatos utat, egy titkot bzott r., s j szerencst kvnva tra bocstotta. Mirt volt veszlyes ez a vllalkozs? Mert aki belp Palaorszgba, szmra is megszûnnek a sznek, s ha nem vigyz, s nem ad ja t idõben a sznek titkt, õ is gy marad rkre.
A hamuszn tnl tallkozott elõszr Pl s Kkszemû. Mindjrt bartok lettek. Pl mg nem is hallott ehhez hasonl nevet letben, Kkszemû, de vonzotta õt a fibl rad boldogsg. Hetekig jtszottak kzsen, s Pl bemutatta õt legkedvesebb bartainak. Sokat mesltek egymsnak, mg vgl Kkszemû elrkezettnek ltta az idõt, hogy a sznekrõl mesljen. De Pl csak nevetett, vagy ppen rtetlenl rzta a fejt. Brmennyire is szerette bartjt, nem tudta komolyan venni szavait.
- Mg hogy micsodk, hogy is mondtad, sznek?
- Pedig igenis vannak! - s Kkszemû hosszan beszlt a naplemente varzslatos sznvilgrl.
Este Pl nem tudott elaludni. Visszhangoztak benne az izz pirosak, aranyl srgk, meleg bordk s brsonyos kkek.
Ah, butasg.... De ht, a bartja!... s ha igaza van. Radsul ez volt az utols kzs estjk, mert msnap Kkszemûnek vissza kellett indulnia tvoli hazjba. Istenem, de szp is lehet ott! Ha csak egyszer, csak egyetlen egyszer lthatn õ is a szneket. s nagyra nyitotta szemt. koncentrlt... de semmi. Azaz, hogy szrke.
Msnap szomoran bredt, s mintha csak az g is szomor lenne, szakadatlan hullatta grafitsznû felhõibõl knnyeit.
De Kkszemû szemben mosoly lt, s nevetett akkor is, amikor flszllt a postakocsira.
- Te, n elhiszem neked a szneket, de brhogy is szeretnm, nekem nem megy. Kell, hogy legyen valami titka ennek.
- Van! - de mr indult is a kocsi. - Mikor a legnagyobb a szrkesg, de te igent mondasz r, ott megtallod. Ott a titok.
Pl csak llt s nem rtett semmit. Ht ezzel most mit csinljon, ennek se fle, se farka. Egyenesen hazament. Csaldott volt. Bezrkzott szobjba s keserves srsra fakadt. Soha nem fogja megltni a szneket, s bartjt is rkre elvesztette. gy rezte, ennl nagyobb tragdia mg sohasem trtnt vele. Nem elg hogy ott kint minden szrke, de most, Kkszemû nevetse nlkl, itt bent is a szrkk szrkje honol.
De hisz pont ezt mondta, "mikor a legnagyobb a szrkesg", ht nem ezt mondta! Csak akarnom kel! Istenem, mit kell ilyenkor csinlni?!
Akarom! Akarom ezt a ronda szrkesget, akarom akkor is, ha egsz letemben csak ez lesz. Az enym! Igen!
Egyszerre csak mintha egy arcot ltott volna. Mosolygott. s a szeme, a szeme! Ilyet mg nem ltott! Kk! Ez lehet a kk!
Emberek, ht igaz, mgis igaz!
s a szobja is. A faasztal donbarna a fggny kk-fehr s mlypiros a lmpabra. De hisz ez mess! Maga se vette szre, de hirtelen felkiltott, ahogy kinzett az ablakon. A t, a t, ahol elõszr tallkoztak, az is kk, s hullmz zld a fû, s az õszi pompjban izz cserszmrce... ht ez nem lehet igaz!
Rohant azonnal bartaihoz.
- Fik, vannak sznek! Tudjtok, amirõl Kkszemû beszlt. Mind igaz! De azok csak hûvsen mregettk.
- Nem hiszitek?! Hisz n is ltom - s prblta valahogy szrkre fordtani a csodt, amit lt. De egyre nehezebben ment, s a vgn, mikor mr mindenki rajta nevetett, ijedten vette szre, hogy tompulnak a sznek, egyre tbb s tbb szrke vegyl kzjk s... s vge. Vge, nincs tbb! vlteni tudott volna. Ht mgsem igaz! Csak bebeszlte magnak, hisz annyira szerette volna. Egy szkre roskadt.
Bartai prbltk vigasztalni, de hasztalan.
Pedig milyen kr, mr majdnem kezdtk elhinni. De szp is lett volna! Na mindegy, j neknk gy is - de nem hangzott valami meggyõzõen. Lassan egyre szomorbbak lettek.
- Arca volt - mondta Pl - pedig arca volt a szrkesgnek. Na de most mr hagyjuk, felejtsk el, amilyen gyorsan csak lehet!
- Vrjunk csak, azt mondod arca? Arca csak valakinek van. s ha keresnnk azt a valakit!? Mit gondolsz Pl?
- Ostobasg, hagyjuk. n mg egyszer ilyen csaldst, ksznm, nem krek, s ha lehet, megsprolom nektek is... Ezt nevezem szrkesgnek.
"Mikor a legnagyobb a szrkesg" rmlettek fel benne ismt Kkszemû szavai. Nem! s ha mgis..., de ha mgis, mi lenne, ha megprblnnk egytt?!
- Figyeljetek! - s csak gy ragyogtak r a barti szemek - Kszek vagytok letetek vgig el fogadni a szrkesget, akkor is, ha mr tud jtok, hogy vannak sznek?
Igen - hangzott krusban az nneplyes vlasz.
s lttk mindannyian az arcot. Az arcot, melyet mr sosem felejtettek el. Az arcot, mely ezersznûre festette mindennapjaik addigi szrkjt. Az rmt, melynek immr rkre tudtk a titkt. Egsz letket annak szenteltk, hogy mind tbb s tbbeknek tadjk a titkot.
Mit gondoltok, ti mirt ltjtok sznesben a vilgot!