Dutka Ákos

A régi ház

Nincs belőle már egy vén kilincs se,
ködként szétfoszlott harminc éve már
szivemben él mind a hét szobája,
és ég a lámpa, tárva nyitva, - vár
avult bútorok közt régi székem,
vén asztalunk, ó tegnap volt talán,
hogy itt vigasztalt múló kis kudarcért
az én mosolygó fiatal anyám.

Hová csatangolt százkalandú álmom,
hová jutottam száz tévedt úton?
Mily messze bújt a gesztenyés a fasorban
a régi ház, már magam sem tudom,
de álmaimban ott ül mind a háznép
valóbb valóság élőknél is ők,
emlékeimnek szüz tavában fagyva
élnek, akárcsak harminc év előtt.

Anyámmal szemben mindenki a helyén
s mind hogy megszépült, tisztaarcú szent
szemükben a béke, szeretet tüzével:
gyermekkorom vig ünnepe üzent;
és én megyek sok száz éjszakán át,
virágos úton fütyörészve már.
Egyszer elalszom – és ott ébredek fel
A régi házban – hol anyám széke vár