Anyám földje

Nem értettem,
miért rajong e tájért,
a konok télért,
a fülledt-meleg nyárért?

Imádta a hosszú, gödrös járdát,
Kondorost, a híres betyárcsárdát,
Szarvason a Tessedik-akácot,
a Pepi-kertet, a tanyavilágot,
a végtelennek tűnő,
rezgő búzamezőt,
állat-harapdálta
lerágott legelőt.
Ahogy a lovas-szán
csilingelt a hóban,
pálinkát kínált
didergő disznótorban.
Szerette a kemencében
sütött, dagasztott cipót,
Körös-parti kecskebékát,
alkonyt kuruttyolót.
Elköltözött többször,
ahogy hozta sorsa,
de mindig visszatért,
az ősi otthonba.
Vonzotta a szíve,
s az alföldi tájék,
gyakran emlegette :
„Petőfinek nyomdokában járnék!”

Visszahúzta hite,
ide, a semmibe.
Földjével egyesült,
eggyé vált a szíve.
Bebizonyította,
e szerelem, örök.
Betakarják őt
az alföldi rögök.