Hidd el: mindenben, amit kísértésnek,
Bánatnak vagy kötelességnek érzünk,
Benne van egy angyal keze is.
(Fra Giovanni)
Reggeli imádság.
Felvirradt a hajnal, az eget belepve
Letakarodott most már az éj leple,
Hagyva maga után helyet a fénynek
S így a Nap sugarai öntözik a Földet.
Kérlek, míg a földet fényesség borítja,
Fényed lelkemben a rosszat kioltsa,
Hogy mire az eget éj lepi el,
Lelkünket az ördög ne rontsa el.
Őrizzél meg minket tisztának,
Egészen végéig a Világnak.
Ámen
HOGY NÉZNEK KI AZ ANGYALOK?
Mivel az angyalok inkább lelkek, mint fizikai lények, egyáltalán nem kell, hogy láthatóak legyenek (Kol 1,16). Elizeus egyszer azért imádkozott, hogy a szolgája meglássa a várost körülvevő angyalok seregeit, s a fiatalember ráeszmélt, hogy sok láthatatlan lény elkerülte a figyelmét (2Kir 6,17)!
Amikor azonban láthatóvá válnak, az angyalok rendszerint emberi alakot öltenek. Az 1Móz 18-ban Ábrahám három angyali vendéget fogadott, akik először csak egyszerű utazóknak tűntek. A következő fejezetben két angyal ment Sodomába, ahol egyszerű látogatóknak nézték őket.
Egy vitatható igehely - a Zak 5,9 - kivételével az angyalok mindig férfiként jelennek meg. (Mk 16,5).
Néha egy angyal különleges képességekkel rendelkező emberként jelenik meg. Dániel egy olyan angyalt látott, aminek karja és lába csillogó fémhez hasonlított, arca pedig villámhoz (Dán 10,5-6). Az angyal, aki elgördítette a követ Krisztus sírja elől, ragyogó fényt sugárzott (Mt 28,3 • Lk 24,4). A Jelenések könyve néhány egészen különleges teremtményt ír le a Jel 4,6-8-ban, akik esetleg az angyalok egy fajtája lehetnek.
A Bibliában az angyalok sohasem jelennek meg aranyos, pufók csecsemőként! Minden esetben felnőttek. Amikor a Bibliában az emberek angyalokat láttak, az első reakciójuk rendszerint az volt, hogy félve és tisztelettel arcra borultak, nem pedig megcirógattak egy imádni való csecsemőt.
Néhány rész a Bibliában szárnyakkal írja le az angyalokat (Ézs 6,2;6). Más versek repülő angyalokról beszélnek, s feltételezhetjük, hogy ehhez szárnyra is szükség volt (Dán 9,21). Ennek ellenére gyanítom, hogy az angyalok szárnyak nélkül is képesek a helyváltoztatásra. A legtöbb angyalokról szóló rész nem beszél szárnyakról, s az olyan részekben, mint az 1Mózes 18-19, biztos, hogy nem látszottak szárnyak.
Írta: Dr. John Bechtle
|